Időrendi sorrendben, tehát legelöl a legfrissebb utas vélemény, hogy érdeklődőink utasaink
értesüljenek a legújabb tapasztalatokról.

Utazás időpontja: 2018.március

Vízre épült villa, all inclusive ellátással, oda-vissza hidroplánnal.

Szuper nyaralásunk volt minden szempontból. Az utazás elég hosszú és fárasztó volt, de ezt előre tudtuk, számoltunk vele. Az Emirates tényleg nagyon profi társaság, pontosak voltak a járatok, a Dubai átszállás is rendben ment, a repülőn finom ételek voltak, az ülésekbe épített multimédiás berendezés (filmek, zenék, játékok) pedig segített, hogy jobban teljen az idő. Maléba érkezve rögtön megtaláltuk a leírásnak megfelelően a Tui képviselőjét, aki átkísért minket a hidroplános pulthoz. Itt is minden gördülékenyen ment, a kézipoggyászt például le sem mérték, nem foglalkoztak a súlyával. A hidroplán végül kicsit késett ahhoz képest, amit először mondtak, de a reptéren kaptunk ásványvizet és a mobilklímás váróban használhattuk a wifit, hamar elrepült a várakozás. A szigetre érkezve szintén szuper kiszolgálásban volt részünk, vizes törölközővel és hideg gyümölcslével vártak, ami nagyon jól esett a hosszú út után. A bejelentkezés után a szobánkhoz kísértek minket, a vízibungalónk a reef felőli oldalon volt, nagyjából középtájon, vagyis a lehető legtökéletesebb helyen.

A szoba szép tiszta volt, a kilátás pedig egyenesen gyönyörű a tengerre. A szobát minden nap kétszer jöttek takarítani, ágyneműt is gyakran, törülközőt naponta cseréltek.

A sziget maga pedig pont olyan volt, amilyenre vágytunk, csendes, nyugodt, romantikus. Nagyon jó volt, hogy nem voltak sokan, és bár az étterem foglaltságából arra a következtetésre jutottunk, hogy ha nincs is minden bungaló minden éjszakára kiadva, azért majdnem mindig teltház van, mégsem volt sehol zsúfoltság, nagyon jól eloszlott a szigeten lévő embermennyiség. Volt, hogy a házunk előtti reefen csak mi snorkeleztünk, vagy adott partszakaszon szinte csak mi fürödtünk.

A kinti személyzet nagyon kedves és segítőkész. Például a hazaútra mi mindenképpen szerettünk volna előre becsekkolni, simán használhattuk a gépüket, nyomtatójukat. Igaz a borravalót nagyon elvárják (erre is fel voltunk készülve a leírtak alapján, nem ért váratlanul). Ami kicsit furcsa volt, hogy angolul nem nagyon beszélnek, csak a legfiatalabb generáció közül páran, sőt érteni sem mindenki ért, (lehet, hogy ezzel is összefügg, hogy a 3 lépés távolságot azért megtartják, nem nagyon barátkoznak), de azért ebből sem volt gond.

Az időjárással végig szerencsénk volt, néhány felhősebb nap volt, de kb 4 napig teljes napsütés, gyönyörű idő volt. A víz szintén szuper 28-29 fokos volt. A reef felőli bungalók nagyon jók, mert mikor fújt a szél, kellemesen hűsített, a másik oldalon, a belső lagúnánál valószínűleg jobban megállt a meleg levegő.

Az ételek fantasztikusak voltak, óriási a választék a főételekből (voltak mind helyi, kicsit fűszeresebb specialitások, és hagyományosabb, kontinentális fogások is), de a levesekkel, desszertekkel is maximálisan elégedettek voltunk. Az all inclusive ellátás nagyon megérte, így az italokból is bőven tudtunk fogyasztani napközben. (Kicsit számolgatva ez amúgy elég drága lett volna, egy literes ásványvíz 5 dollár, egy 3 decis sör 4 dollár körül lett volna.)

A reef elképesztően gyönyörű volt, minden nap snorkeleztünk, úsztunk cápákkal, láttunk teknősöket és persze rengeteg gyönyörű halat. Nagyon gazdag a vízi élővilág, mintha egy óriási akváriumban lenne az ember.

A hajókirándulás pedig nagyon pozitív meglepetés volt. Bár láttuk a foglalásnál, hogy lesz ilyen, a részleteket nem ismertük (a nagy sietségben ez lehet, hogy már elkerülte a figyelmünket). Szóval egy egész napot tölthettünk egy klimatizált, wc+zuhanyzós, nagyon jól felszerelt hajón kettesben, háromfős személyzettel. Rögtön az elején megkérdezték, merre szeretnénk menni, mit szeretnénk látni. Végül elmentünk egy nyíltvízi korallzátonyhoz, ahol az egyik fiú elvitt minket búvárkodni, gyönyörű volt. Aztán teljesen elképedtünk, mert mire visszaértünk a másik srác megfőzte a hajón az ebédet, amit egy lakatlan szigeten fogyaszthattunk el.

Külön szimpatikus volt, hogy az utolsó napon szinte egész nap a szigeten, a bungalónkban maradhattunk, s amikor előző este kértük a late check-out-ot, nem kértek érte semmilyen plusz díjat. Csak kb délután 4-kor kellett elhagynunk a szobánkat, ¾ 5-kor jött értünk a hidroplán. Így a lehető legkevesebb volt a várakozás Maléban, míg este 11-kor felszállt a gépünk. Dubaiban a közel hét órás várakozás az éjszakai órákban elég kemény volt, de fel voltunk rá készülve. A gépünk pontosan, menetrend szerint landolt Ferihegyen.

A teljes kép kedvéért azért megemlítjük a negatívumokat is, ez persze minimális a pozitívumokhoz képest:

Bár fel voltunk rá készítve, nem annyira jó, hogy az ember kifizet rengeteg pénzt egy ilyen utazásra és utána a személyzet egytől egyig szemmel láthatóan mindenért a borravalót várja, és ha azt nem sikerül jól belőni, húzza a száját.

A csatornázással környezettudatos európaiként két meghökkentő tapasztalatunk is volt. Az egyik, hogy egyik alkalommal, amikor átúsztunk a vízibungalók alatt, láttuk, hogy az egyik bungaló csatornájából, ahol éppen zuhanyoztak, folyik bele a víz a gyönyörű kék tengerbe. Ezután szóltunk a room boy-unknak, hogy szerintünk ereszt a szomszédos bungaló csatornája, aki erre azt mondta, hogy nincs ezzel semmi probléma, minden rendben. Utána este, mikor tértünk vissza a bungalónkba, több bungalónál is érzékeltük, hogy bent zuhanyoznak, s a tusfürdős-samponos víz 20-30%-a a (talán szándékosan) eresztő csatornaillesztéseken keresztül a tengerbe ömlött. Megjegyzendő, hogy miután erre felfigyeltünk, a mi bungalónknál is ugyanezt érzékeltük. A másik, ami megdöbbentő, hogy kiderült, hogy a szennyvizet ugyan egybegyűjti a csatornarendszer több szigetről is, de – valószínűleg az áramlásokat is figyelembe véve – néhány tíz kilométerrel odébb a tengerbe engedik a szennyvizet, WC-papírostól, mindenestől. Amikor a hajós napunk volt, volt egy szakasz, ahol lehetett érzékelni, hogy erősen szennyvízzel átitatott tengerszakaszon haladunk át. Érthető, hogy nem nagyon lenne hova derítőt építeni, hiszen a szárazföldjük minimális és a halak egyébként is pikk-pakk végeznek a szennyvízben lévő dolgokkal, de ez akkor is nagyon kiábrándító, igazából arra jutottunk, hogy sajnos nem annyira tudják megbecsülni azt a csodálatos természeti kincset, ami megadatott nekik.

Több helyen láttunk műanyag palackokat hánykolódni a vízen, illetve a szigeten a homokban több helyen cigarettacsikkeket, ezek persze a nemtörődöm újgazdag turisták művei, de hát akkor is. Gyűjthetem én szelektíven itt Budapesten a hulladékot, ha a harmadik világban mindent beleeresztenek, beledobálnak a tengerbe…

Mindent összevetve tényleg életünk nyaralása volt, ahogyan azt szerettük volna. Nagyon szépen köszönjük még egyszer a profi szervezést, sok és pontos információt, öröm volt Önökkel utazni, ahogy mások is írták, mintha távolról végig fogták volna a kezünket, egy pillanatra sem éreztük magunkat elveszve vagy tanácstalanul. Remélem, ha egyszer újra ilyen útra szánnánk magunkat, ismét számíthatunk a segítségükre!