MALDÍV-SZIGETEK.info

Filitheyo Island Resort – utasvélemények

FILITHEYO ISLAND INFORMÁCIÓK

MALDÍV-SZIGETEK FILITHEYO ISLAND UTASVÉLEMÉNYEK

Időrendi sorrendben, tehát legelöl a legfrissebb utas vélemény, hogy érdeklődőink utasaink
értesüljenek a legújabb tapasztalatokról.

Utazás időpontja: 2022.január

3* superior bungaló, all inclusive ellátással oda-vissza hidroplánnal. Filitheyo most is nagyon klassz volt, teljesen hozta a várakozásokat, továbbra is az egyik kedvenc szigetünk marad.

Ez volt ott a negyedik nyaralásunk, az első még 2006-ban, a legutóbbi pedig 8 éve, 2014-ben. A reef még mindig olyan szuper, mint volt, egyszerűen lenyűgöző a víz alatti élővilág és a halrajok gazdagsága, és szerencsére élő korallok is vannak, sőt, egy elég nagyméretű, gyakorlatilag összefüggő, kb. 10 méter hosszú, és 3-4 méter széles, élő korallmező is, ilyet sehol máshol nem láttam még a maldívon. A superior bungik előtti szakaszon a 4-es és 7-es kijárók közötti részen lehet sznorizni, ez kb. egy 6-700 méteres szakasz, a 4-es naggyából a medence magasságában van, a 7-es pedig már közel a sziget észak-keleti csücskéhez. Mi általában az 5-ös és 7-es kijárók közötti részt sznoriztuk be, a legkönnyebben a 6-os bejáratnál lehet bejutni, ott alig 15 méter a parttól a letörés, és szép lagúnás részen lehet odáig eljutni. Amire viszont vigyázni kell, hogy a korallzátony szélénél általában nagyon erős a sodrás, ellenirányban úszni még uszonnyal sem lehetséges, és a sodrás iránya is kiszámíthatatlan, és egyik napról a másikra simán változhat is.

A part teljesen rendben van, a mostani időszakban az 50-100 közötti superior bungik előtt széles fehér homokos part van, a legjobb rész szerintem a 60-90 között van, mi előzetesen a 60-80 közé kértük a szállást, és oda is kaptuk. A sziget növényzete gyönyörű, több, mint 3000 pálmafa van a szigeten, tudtommal ezen a resort szigeten a legnagyobb a pálmafa “sűrűség” (1000 m2-re vetítve). A bungik állaga azért romlott az elmúlt évek alatt, érdemi felújítás nem volt, de a bungik tágasak és tiszták, a légkondi pedig csendesen és tökéletesen működött, így nekünk nem volt zavaró a kissé “lelakott” állapot. A 105-124 közötti bungik elég rossz helyen vannak, a sziget keleti oldalán, ott nem szép a part, és a sziklák miatt nehéz bemenni a vízbe is, de ez régen is így volt, csak akkor emlékeim szerint nem adták ki ezeket a szobákat. Most az érkezésünkkor szinte telt ház volt, mert még tartott a közvetlen szilveszter utáni időszak, és ezen a részen is voltak vendégek. Aztán pár nap múlva már csak kb. 3/4-es volt a sziget telítettsége, és akkor már alig voltak ezen a részen kiadott szobák. A vendégek többsége német, francia és olasz volt, és voltak indiaiak is, néhány nagyobb, 6-8 fős család, de kínaiak egyáltalán nem voltak, és oroszok is csak nagyon kevesen.  A kaja választéka és minősége kitűnő volt, főleg a sokfajta currys-ázsiai kaja, talán még jobb is, mint a korábbi alkalmakkor. A szokásunktól eltérően (a másik két baráti párra tekintettel, akikkel együtt nyaraltunk) most all inclusive ellátással voltunk, de szerintem mi nem tudtuk leinni az all inclusive felár különbözetét. A személyzet döntő többségében kedves és segítőkész volt, a bárokban különösen, persze ehhez a borravaló is hozzájárul. A room boy előtt is le a kalappal, volt 1-2 kérésünk, amit szinte azonnal teljesített. Egyedül a saját pincérünkkel nem voltunk teljesen kibékülve, Ő egy kicsit lassabb és körülményesebb volt, mint amit a maldívon itt is korábban és máshol is megszoktunk.  Az idő végig kiváló volt, 10 napig egyetlen szem eső sem esett, és általában kevés felhő és mérsékelt szél volt. Akadt néhány szinte teljesen szélmentes nap is, ami sznori szemponból ugyan tökéletes volt, de akkor viszont  nehezebben lehetett elviselni a kánikulát.

Összességében Filitheyo most is remek választás volt, nálunk továbbra is benne van a 3 kedvenc szigetünkben, bármikor szívesen visszamennénk. Ráadásul a folyamatosan dráguló maldív resortok közül most már egyértelműen az olcsóbbak közé tartozik (korábban inkább a középmezőnybe volt sorolható), így az ár-érték aránya szerintem most egészen kiváló (a szigetek többségéhez képest).

Utazás időpontja: 2018.február

Filitheyo Island , superior beach villa 3*, Ail incl. ellátás

Maléban az AAA váróban hideg italt , kávét ihattunk, amíg vártunk kitöltöttük a hotel bejelentkezési lapját.
Becsekkoltak a hidroplánra bennünket, átbuszoztunk a C terminálra, kis várakozás után indultunk.
40 perces út után először a Vilu reefen szállt le a gép,aztán még 5 perc repülés, kb 10 perc hajókázás után megérkeztünk.
Üdvözlő ital, tájékoztatás …. és elfoglaltuk a szobát. (82) Első benyomás annak ellenére jó volt, hogy már érkezésnél láttuk, hogy a szigetre nagyon ráfér a felújítás.
A recepció tetejét akkor csinálták.
A deluxe villák nagy részén már kicserélték a tetőket, de láttunk olyanokat is a, amelyek le voltak fóliázva.
Kicsit illúzió romboló, de csak egy napig, aztán már nem foglalkoztunk vele.
Ugyanígy a villákra is nagyon ráférne a felújítás, főleg a fürdőszobára, wc-re, de ez is csak egy kis ideig zavart, mert egyébként nagyon tiszta volt.
A minibárban alkohol nem volt, csak szénsavas üdítő.
Napi két liter vízet kaptunk.
A parton ajánlott a cipő, mert anélkül nem tudtunk a vízbe menni olyan sok a korall törmelék.
Egész idő alatt nagyon fújt a szél,ezen a partszakaszon, néha méteres hullámok voltak.
A deluxe vilĺáknál semmi szél, és jóval melegebb volt a tenger.
Egyszer esett csak az eső.Az ételekkel nem volt gond. Esti programok nem voltak. Egy nap volt rákverseny.
A személyzet nagyon barátságos volt.A szigetet 3*-ra értékelnénk.
Összességében elégedettek voltunk,(sok értékelést olvastam előre a szigetről) azt kaptuk, amit vártunk.

Utazás időpontja: 2017.augusztus

Filitheyo Island. superior bungaló all inclusive ellátással.
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez az utazás volt életünk eddigi legnagyszerűbb és legélvezetesebb utazása. És ez nem csak a kiválasztott sziget szépsége miatt írom, hanem az utazás mögötti profi szervezés miatt is. Az Ön által küldött megannyi információnak köszönhetően útjaink zökkenőmentesek voltak, mind a dubai-i, mind pedig a male-i repülőtéren könnyedén el tudtuk magunkat navigálni.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük Önnek utazásunk megszervezését, köszönjük! Amennyiben a jövőben hasonló utazást terveznénk, biztosan az Admiral Travelt fogjuk választani, továbbá bátran fogjuk ajánlani az utazási irodát barátainknak és ismerőseinknek is egyaránt (két ismerősünk már érdeklődött is azzal kapcsolatban, hogy kinek a szervezésében voltunk a Maldív-szigeteken: ).

Ami a szigetet illeti, egy igazi kis paradicsom, ahogy megírta nekünk előzetesen, telis-tele pálmafákkal, gyönyörű növényekkel. Érkezésünkkor kaptunk fejenként egy-egy frissítő, meleg, citromos törülközőt, egy koktélt és egy ~5 perces masszázst is. A bungallónk az előre kért 88-as lett, amiben megkaptuk a nászutasoknak “járó” extrákat (gyümölcskosár, 1 üveg bor és virágokkal feldíszített ágy). Külön nagy élmény volt a fürdőszoba nyitottsága, ez nagyon tetszett 🙂 A szigeten az alkalmazottak nagyon figyelmesek, kedvesek voltak, bármilyen kérésünk, kérdésünk volt, mindenben segítőkészek voltak (még maldív rufiyaa-t is sikerült váltanunk a recepción:). Az ételek ízletesek voltak, szinte minden nap találtunk olyat, ami kedvünkre való volt (sőt volt olyan nap is, amikor gulyás levest, Eszterházy szeletet is lehetett enni). Részt vettünk helyi szigettúrán (Feeali) és éjszakai horgászaton, továbbá meglátogattunk egy lakatlan szigetet jetskivel és kipróbáltuk a catamaránt is. A house reef gyönyőrű volt, láttunk nagyon sok tengeri élőlényt (színes halakat, cápát, murénát, teknőst, rájákat, tintahalakat). Hazafelé Malé-t is megnéztük egy helyi vezető segítségével, ahol többek között souvenir-okat is tudtunk vásárolni.

Nagyszerűen éreztük magunkat ezalatt a 10 nap alatt, igazából rengeteg dolgot lehetne még írni …,
Még egyszer nagyon szépen köszönjük a szervezést!

Utazás időpontja:2017

Nagyon jól éreztük magunkat, bár az idő nem volt túl kegyes hozzánk, mert elég sokszor esett az eső, bár minket ez nem nagyon zavart, mert sznorkellezni így is minden nap legalább kétszer voltunk. (Nem voltak hatalmas, villámlással, mennydörgéssel járó viharok.)
A sziget állaga sajnos nagyon leromlott, bár felújítási munkálatok most is folytak (pl. a víz feletti bungalow-k teteje). Nem tudom mikor járt a szigeten, de sajnos a a sportpálya és a munkások által használt (lakott) területek elég illúzió rombolóak, és sajnos sok a szemét is a vendégek által kevésbé látogatott helyeken.
A szállással és az ellátással elégedettek voltunk, a szigeten dolgozók kedvessége pedig mindenképpen szót érdemel.
A programok szervezettsége nem volt kimagasló, a reggeli horgászatra például nem volt csali, így az elég érdekesre sikeredett, de kaptunk egy másik kirándulási (horgászási) lehetőséget.
Kellemes csalódás volt, hogy csak délután 14:00-kor kellett elhagynunk a szobákat és első és utolsó napon is kaptunk ebédet. (Mindezt felár nélkül.)
A szobakiosztásnál teljes mértékben figyelembe vették az igényeinket, a 39-40-es családi bungalow-t kaptuk meg. (Hozzá kell tennem, hogy olyan volt, mintha csak 1/3-ad telítettséggel működne a sziget, a vége felé már talán félházas telítettség volt.)
A sziget ezen része eléggé ki van téve az óceánnak, két nap is volt, hogy “elöntött”minket az óceán, így kicsit úgy éreztük, hogy vízi-bungalow-nk van,:), de lehet, hogy ez másokat zavarna.
A vásárlási lehetőség gyakorlatilag nulla, sajnos a kisbolt is tele volt giccses holmival, “hazai” készítésű termék, pl. ananász jam vagy kulcstartó, Maldív édesség egyáltalán nem volt.
A reef valóban csodálatos. Az élővilág gazdag és változatos.
Összegezve:
Remekül éreztük magunkat. A sziget élővilága fantasztikus. Az alkalmazottak kedvesek, és törekednek arra, hogy mindenki jól érezze magát. Azonban úgy gondolom, hogy legközelebb valószínűleg nem ezt a szigetet fogjuk választani.
Az időjárás bár nem volt tökéletes, de nem összehasonlítható az itthoni változékony időjárással. Végig 28-30 fok volt a víz és a levegő is, így az egy-két zápor, zivatar nem volt túl zavaró. (De hangsúlyozom, hogy mi nem napozni mentünk.)
Ez úton is köszönöm segítségét.

Utazás időpontja:2017.

Nagyon szépen köszönjük a közreműködést, jobb nem is lehetett volna, csodálatosan éreztük magunkat. Örülünk, hogy Filitheyot választottuk nászútnak. A sziget gyönyörű, mi előtte nem sokat snorkelleztünk, nagyon nagy élmény. A szállás tiszta volt, rendezett, naponta kétszer takarították, rendezték a szobát. Az ellátás is jó volt, elég volt a félpanzió és finomak voltak az ételek. Nem volt olyan kérésünk, amit a szigeten ne tudtak volna szinte azonnal teljesíteni ( nem működött a széf-azonnal jöttek, elvitték a vizünket szomszédok azonnal kaptunk újat, nem vettünk netet, a recepción mondták, hogy nyugodtan csekkoljunk be az ő gépükről, nyomtassunk beszállókártyát stb.) Szerencsére az időjárás is végig jó volt, egyetlen délután volt ami végig borús volt és két nap esett az eső 1-1 órát.
A TUI munkatársa kétszer hívott minket a szobánkban telefonon, hogy minden rendben van-e.

Hazafelé megnéztük Male-t egy helyi idegenvezetővel.

Nagyon köszönjük mégegyszer a szervezést és az érdeklődést!

Utazás időpontja:2017.

FILITHEYO superior iker bungaló all inclusive ellátással.
Nagyon jól éreztük magunkat, bár az idő nem volt túl kegyes hozzánk, mert elég sokszor esett az eső, bár minket ez nem nagyon zavart, mert sznorkellezni így is minden nap legalább kétszer voltunk. (Nem voltak hatalmas, villámlással, mennydörgéssel járó viharok.) A sziget állaga sajnos nagyon leromlott, bár felújítási munkálatok most is folytak (pl. a víz feletti bungalow-k teteje). Nem tudom mikor járt a szigeten, de sajnos a a sportpálya és a munkások által használt (lakott) területek elég illúzió rombolóak, és sajnos sok a szemét is a vendégek által kevésbé látogatott helyeken.
A szállással és az ellátással elégedettek voltunk, a szigeten dolgozók kedvessége pedig mindenképpen szót érdemel.
Ami még fontos lehet: az AI-hez járó kirándulásokat fel lehet cserélni, így mi két horgászatra jelentkeztünk (ebből lett három).
Az AI-hez minden nap töltik a minibárt, és a kávéfőzőnél lévő papírtól függetlenül lehet kérni más üditőket is (ezt az eredeti tájékoztatónak megfelelően), azaz pl. ha tonikot kérünk a minibárba, azért sem kell fizetni. A tájékoztató szerint pl. a Tonik nincs benne az AI ellátásban. Alap esetben a Sprite, Fanta, Coke és diétás Coke van a minibárban (mindenből két üveg), de lehet kérni, hogy miből mennyit készítsenek be.
A programok szervezettsége nem volt kimagasló, a reggeli horgászatra például nem volt csali, így az elég érdekesre sikeredett, de kaptunk egy másik kirándulási (horgászási) lehetőséget, így a nagyobb fiam igen jól járt, mert nagyon szeret horgászni.
Kellemes csalódás volt, hogy csak délután 14:00-kor kellett elhagynunk a szobákat és első és utolsó napon is kaptunk ebédet. (Mindezt felár nélkül.) A szobakiosztásnál teljes mértékben figyelembe vették az igényeinket, a 39-40-es családi bungalow-t kaptuk meg. (Hozzá kell tennem, hogy olyan volt, mintha csak 1/3-ad telítettséggel működne a sziget, a vége felé már talán félházas telítettség volt.) A sziget ezen része eléggé ki van téve az óceánnak, két nap is volt, hogy “elöntött”minket az óceán, így kicsit úgy éreztük, hogy vízi-bungalow-nk van,:), de lehet, hogy ez másokat zavarna.
A vásárlási lehetőség gyakorlatilag nulla, sajnos a kisbolt is tele volt giccses holmival, “hazai” készítésű termék, pl. ananász jam vagy kulcstartó, Maldív édesség egyáltalán nem volt.
A reef valóban csodálatos. Az élővilág gazdag és változatos.
Összegezve:
Remekül éreztük magunkat. A sziget élővilága fantasztikus. Az alkalmazottak kedvesek, és törekednek arra, hogy mindenki jól érezze magát. Azonban úgy gondolom, hogy legközelebb valószínűleg nem ezt a szigetet fogjuk választani.
Az időjárás bár nem volt tökéletes, de nem összehasonlítható az itthoni változékony időjárással. Végig 28-30 fok volt a víz és a levegő is, így az egy-két zápor, zivatar nem volt túl zavaró. (De hangsúlyozom, hogy mi nem napozni mentünk.) Másik, esetleg mások számára hasznos információ. Hazafelé a DerTour-os kolléga felajánlotta a reptéren a Male-i városnézést illetve a Moonimaa Lounge-ban való várakozás lehetőségét. Először 25 USD-t említett a kolléga a Lounge-ra (mi ezt végül is elfogadtuk, mert Male-t már láttuk és ismertük a reptér nyújtotta lehetőségeket), majd miután átkísért minket egy másik pulthoz az ottani kolléga már 35 USD kért volna fejenként. Miután határozottan nemet mondtunk erre az árra, végül is az eredetileg megadott áron kaptuk meg a szolgáltatást, amely egy kicsit alatta van az online árnak (az jelenleg 20 GBP, ha jól tudom).
Ez úton is köszönöm segítségét.

Utazás időpontja:2017.

Filitheyo Superior szoba iker bungalóban. Félpanzióval:
Köszönjük az érdeklődést. Az utazáskor minden rendben volt, simán ment minden. A sziget nagyon tetszett, a part gyönyörű volt és nagyon tetszett a dzsungeles növényzet, remekül töltöttük a két hetet. A szállást szerintem a legszebb helyen kaptuk a 41/42-es iker bungallóban. A szoba a vártnak megfelelően bár egyszerű, de tiszta volt. Az ételek finomak és változatosak voltak. Sajnos az időjárás változékony volt, a tartósan szeles idő volt furcsa, bár mi eddig csak tavasszal utaztunk ide. Sajnos erős volt a hullámzás, volt hogy a vizet kifújta a bungalló elé is, de igazi nagy trópusi vihar szerencsére nem történt. A lagúna vize gyakran emiatt felkavarodott, és rosszabb volt a látótávolság. Igazi sima víztükör , mely a száraz évszakra jellemző , nem volt. A nyaralás igazán jól sikerült, sokat pihentünk és senki nem lett beteg. Leszámítva a férjemet, őt csúnyán megcsípte egy medúza, szerintem a hullámzás sodorhatta ki. Már ez az 5. alkalom, de eddig nem találkoztunk medúzával. A gyerekeknek nagy élmény volt a simogatható hatalmas teknős, és egy megtermett dajka cápa a vizi bungalóknál. Erre a szigetre bármikor szívesen visszatérnék, a reef szerintem nagyon szép a sziget körül.
Köszönjük az utazásunk korrekt szervezését és a sok segítséget. Remélem mihamarabb ismét visszatérhetünk egy újabb szigetet felderítve.

Utazás időpontja:2017.

Köszönöm szépen az érdeklődést, nagyon jól éreztük magunkat.
Az időjárás viszonylag jó volt, néha volt egy kis eső, illetve volt egy pár felhős nap, de ez nem volt probléma főleg mivel két hetet tartózkodtunk a szigeten. Továbbra is azt mondom, érdemes nyáron is a maldívra utazni.
Az időjárással kapcsolatban a szél volt a kellemetlenebb, az óceán nagyon hullámzott, így a sznorkelezés nem volt annyira kellemes mint korábban, illetve valószínűleg ezzel összefüggésben a víz is sokkal zavarosabb volt, nem volt olyan jó a látási viszony mint máskor. Érdekes, mert az elmúlt két évben pont ugyanebben az időszakban voltunk a maldívon csak másik két szigeten, és ezt nem tapasztaltuk, így nem tudjuk hogy ez a hullámzás, zavarosabb víz a szigettel volt-e összefüggésben, vagy most bármelyik másik szigeten is ugyanezt tapasztaltuk volna.
A 41-42-es villákat kaptuk meg, amik szerintem a legjobb helyen voltak. A szállás olyan volt amire számítottunk, korábban olvastam hogy felújításra szorulnak, így eleve tudtuk mire számítsunk. A tetőket már néhány helyen sikerült kicserélniük, de még ez is folyamatban van. A nyitott fürdőszobát mint mindig most is nagyon élveztük. Az ellátással sem volt problémánk.
Egy sznorkelles kiránduláson voltunk, de szerintünk a sziget körüli sznorizás közben szebbeket láttunk mint a sznorkell kirándulás alatt.Tavaly a Villamendhoo-s kirándulás számunkra jobb volt, ott a kísérő jobban foglalkozott a kirándulók szórakoztatásával, jó hangulat keltésével is, illetve szebb helyekre vittek, de a mostani sem volt azért rossz.
Egy rossz tapasztalatunk volt nyaralás alatt, de erről nem a sziget tehetett. Mint az előző nyaralásaink során, és ahogy szerintem más nyaralók is szokták tenni, a sznoris felszereléseket a teraszon szoktuk hagyni. Most is így tettünk, de a 3. napon a lányom teljes maszkja (az új fajta maszk, ami a pipát és a búvárszemüveget egyben helyettesíti) valaki elvitte az éjszaka alatt. Még szerencse, hogy elvittük a régi fajta sznoris felszerelést is a biztonság kedvéért, mert így a nyaralás hátralevő részébe tovább tudott sznorizni, igaz nagyon hiányolta a teljes maszkot. Úgyhogy az utasoknak annyit tudnék javasolni, hogy sajnos még az ilyen helyeken is előfordulnak ilyen esetek, így érdemesebb minden a villában tartani, mert azért bosszantó tud lenni ha elviszik az ember felszerelését. Természetesen volt sejtésünk melyik gyerekes családhoz kerülhetett, de mivel semmi tulajdonunkat jelző azonosító nem szerepelt benne, így ezen túl tettük magunkat, és inkább élveztük tovább a nyaralást.
Az utazással is minden rendben volt.
A szigeten pozitív dolog volt, hogy a szállásunkat az utolsó napon csak délután 3-kor kellett elhagynunk és 4-kor jött a hajó.
Összességében ár-érték arányban jó sziget, bármikor visszamennénk.
Köszönjük az utazás szervezésében való segítségét, reméljük jövőre is ismét igénybe tudjuk venni utazás szervezését!

Utazás időpontja:2017.

Filitheyo DELUX villa a naplemente oldalon:
Szállás: Deluxe bungalót foglaltunk, melyek a sziget déli oldalán vannak, 7-22-ig számozva (a 13-ast kivéve). Előre nem kértünk elhelyezést, a 12-est kaptunk, meg voltunk elégedve vele. Annyiban különbözik a superior szobáktól (azon felül, hogy ezek egyedülálló házak), hogy fürdőszobájuk nagyobb, fürdőkáddal felszerelt. A berendezés valóban nem a lakberendezés csúcsa, ennek ellenére nekünk nem volt bajunk vele. Lehet, hogy szerencsénk volt az elhelyezést tekintve, de számunkra nem tűnt kopottnak, leharcoltnak. Bár ehhez biztos hozzájárult a takarítónk nagyon lelkiismeretes munkája. Nagyon jó megoldásnak tartom, hogy a fürdőszoba irányából is van bejárat, nagyon praktikus. A „főbejáratot” nem is használtuk szinte.
Minden nap fejenként 1 l palackozott vizet készítenek be a szobába.
Sok helyen elég kritikus a tetők állapota. Így bizony ezekben a szobákban gondot okozhat a beázás. A vízi villák állapota tűnt a legrosszabbnak. Szerencsére mi ebből a szempontból is jó helyre kerültünk, nálunk ilyen probléma sem volt.
Reef és part: Az északi oldalon nagyon közel van a reef, tényleg csak néhány lépés, ami nagy előnye ennek a résznek, mert délen minimum 100-150 méterre érjük el. Itt a korallok szebbek, északon viszont a halak mennyisége sűrűbb. A 6-os lejáró környéke volt a top. Úsztunk teknőssel, cápával és megszámlálhatatlan féle hallal. A titan tigger fish-t pedig próbáltuk nagy ívben elkerülni. Angagával hasonlítgatjuk, de nem tudjuk eldönteni melyik reef jobb – gyengébbre tippeltük, mint Angagát, de így pozitív csalódás volt Filitheyo-é. Viszont sajnos itt tényleg nem voltak a sekély vízben cirkáló bébicápák, amit nagyon hiányoltunk. 2x láttunk csak, 1x egyet a vízi villák mellett, 1x pedig hazainduláskor a mólónál. Ekkor egy rája is csatlakozott hozzá.
Vitathatatlan, hogy a sziget legszebb partja a déli oldalon van. Örültünk, hogy ide foglaltuk a szállást. A deluxe bungalók esetében szinte mindegy az elhelyezés, nagy különbségek nincsenek. Nekem talán a 15-ös tetszett a legjobban. A 18-as előtt van a 2. számú lejáró, de itt nincs nagy forgalom, búvárokat egyáltalán nem láttunk. A legnagyobb tömeget akkor számoltam, amikor egyszerre öten sznorkeleztek. A a legjobb elhelyezkedésű superior bungalók a 39-70 közé esnek, 39 és 50 között különösen jó, széles partszakasszal. Szerintem még a sziget másik végén, a vízbe hajló pálmák mögötti részen van egy nagyon jó rész, kis jóindulattal homokpadnak is nevezhetném. Ez a 110 és 115 közötti részen van. A sziget déli oldalán, a deluxe házak mellett, van 3 superior bungaló, azaz 6 szoba. Ha esetleg valaki erre a partszakaszra szeretne kerülni superior foglalás esetén… Számozásunk 1-6-ig.
Amiben számomra jócskán alulmaradt Filitheyo, az a homok minősége. Nagyon sok a koralltörmelék mindenhol. Sajnos itt nincs lisztfinomságú homok, és nem is annyira fehér. Amikor itthon összehasonlítottuk Meeruéval és Angagáéval, láttuk mekkora a különbség.
Étkezés: Mi nagyon meg voltunk elégedve a kínálattal, nem ismétlem meg a mások által korábban felsorolt választékot. Talán egy este volt, amikor nehézkesebb volt a választás, de persze akkor sem jöttünk el éhesen. Délutánonként a hotel egyik alkalmazottja körbesétálja a szigetet és friss kókuszt kínál, teljesen ingyen (persze némi borravalót elvár érte). Kedves gesztus a hoteltől.
Személyzet: Azért külön bekezdéssel, mert kimagaslóan kedves és segítőkész volt mindenki.
Növényzet és állatvilág: Lélegzetelállító, vagyis lélegzetet elindító. Leírhatatlan, dzsungelhatás. Rendkívül dús a növényzet, megszámlálhatatlan pálmával. A szobánkat 10-12 állandó lakótárssal osztottuk meg. Nem volt ellenünkre, nagyon kedves állatok a gekkók.
A parton rengeteg a rák, a mólók környékén illetve a sziklásabb részeken szép nagy példányokat is látni. A szigeten rengeteg a szúnyog, bár mindennap irtják őket. A szobába is bekészítenek elektromos és spray szúnyogriasztót és füstölőt. Így nálunk a szobában nem is volt soha, viszont érdemes bőrre fújható szúnyogriasztóval is készülni az étkezésekhez. Nálunk ez elmaradt, így jó néhány csípéssel zártuk a reggelit/vacsorát.
Időjárás: Érkezésünk napján végig borongós idő volt, majd másnap folyamatosan esett. Persze ez sem vette el a kedvünket a fürdéstől, egész nap vízben voltunk. Ezután viszont végig sütött a nap, az utolsó 3-4 napban teljes szélcsenddel.

Call Now Button